Nem kis késéssel (akciótervezés van, hello), de Luckyka is megosztaná érzéseit a koncerttel kapcsolatban veletek.
Ha egy szóval kéne összefoglalnom az egész bulit, az az "élménydús" lenne. Voltak nagyon jó pillanatok, voltak nem igazán jó pillanatok is és voltak nagy nevetések és összenézések. Állítólag nedves bugyik is voltak, de a fényektől nem láttam.
Mindenkinek tartogatott újdonságot a buli. Az énekesek gitároztak, én nekiálltam énekelni és duplázót használni a dobcuccon, ami nagy kihívás és nagy élmény is volt egyben (aki nem tudja, mi az a duplázó, nálam érdeklődhet, de én már a fél cégnek elmagyaráztam :)). Voltak régi dalok, új dalok, ami csak kell. Én megmondom őszintén, ilyen hosszú program után nem gondoltam volna, hogy még többet fog kérni a nagyérdemű, de telhetetlenek voltak. Köszi ezúton is.
Csúcspontok nálam:
- a koncert első másfél perce (mindent visz)
- Walk This Way (talán ezt a dalt találtuk el a legjobban, bár visszahallgatva a vokál borzalmasan hangos)
- Through Glass (de imádom ezt a dalt, még ha nem is sikerült úgy elénekelni, ahogy szerettem volna)
- Toxicity a közepétől a végéig (zúzda megállás nélkül, ez hiányzott nekem annyira)
- kiállni egy darab mikrofonnal emberek elé és kornyikálni egy örökzöldet (az első 2 percben nem tudtam, mibe kapaszkodjak, hozzá vagyok szokva, hogy van a kezemben dobverő és csépelek)
Mélypontok nálam(mert azok is voltak, legyünk csak realisták):
- Mennyország (álmomból felébresztve is eljátszom bármikor, de most majdnem elhágtam)
- Vidéki Sanzon (bocs mindenki, én már unom, elalszom közben, vállalom :))
- tortaevés, várakozás, menjünk már, ne húzzuk az időt
Lényeg a lényeg, köszi mindenkinek, aki ott volt és meglesett minket. Ha még jól is éreztétek magatokat, megaköszi. Mi élveztük, ez remélem látszott. A tapasztalatokat megbeszéljük majd, levonjuk a következtetéseket.
See you in December!
Lucky, a szexi fiú (köszi, Rálf!)
szombat, május 31, 2008
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése